A környezetemben mostanság elszaporodtak a feltételek.
Akkor, ha...
Akkor kapod meg ha..., akkor találkozunk ha..., akkor lesz ez vagy az ha...

Van mondjuk egy extrém olcsó repülőjegy X helyre, ahova régi vágy elmenni. Kb 2-3 óra alatt el is fogy. És akkor jön az egyikük, csak akkor ha... ha szállás is extrém olcsón van, ha garantálható hogy jó idő lesz, ha most azonnal van kész utiterv, és ha...ha...ha. Ha a másik nem szervíroz mindent ezüsttálcán, akkor inkább nem.
Különben kuka. Eldobunk egy elérhető élményt.

Van mondjuk egy kölcsönös érdeklődés egymás iránt. Találkozásokkal ki lehet deríteni hogy van-e benne több vagy nincs. És akkor jönnek a feltételek. Előbb töröld magad az eróról, és akkor kiderítjük (mit is? hogy vajon hiába töröltem-e magam?)... Ha nem teszed meg, akkor inkább nem.
Különben kuka. Eldobunk egy kapcsolatot.

Van mondjuk egy viszony. Mígnem jönnek a feltételek. Csak akkor, ha... ha mondjuk a másik elválik, eldobja a fél életét. Ha nem teszi meg, akkor inkább nem.
Különben kuka. Eldobunk egy szerelmet.

Van mondjuk egy vonzó reglap, kellemes bemutatkozás, mögötte egy normális férfi, és sokan addig jutnak, megkérdezik, hány centis a farka. Ha nem több 20-nál, akkor inkább nem.
Különben kuka. Eldobunk egy lehetőséget.

Feltételek, feltételek, feltételek. És könnyen lemondás. És panaszkodás, sikertelenség.
És hiába rövid az élet, eltelik azzal hogy ahelyett hogy élveznénk amit kaphatunk, görcsölünk azért hogy még többet kapjunk.

Elgondolkodtam, vajon a szeretet, a tetszés, vágy tud-e feltételes lenni. És arra jutottam, hogy nem tud. *A szeretet, a szimpátia, a pozitív érzések feltétel nélküliek.* Csak feltétel nélküliek lehetnek. Valakit vagy szeretek, vagy nem. Valamit vagy akarok, vagy nem. A "szeretlek, ha ezt megteszed" és az "akarom, ha ez még teljesül mellé" - nem szeretet és nem akarat. *Hanem vegytiszta önzés.* Az nem a szeretet, a vágy, az akarat tárgyáról szól, hanem az illető saját egójáról, a saját érdekeiről, a saját sémájának a másikra préseléséről. Így lesz az ajándékból üzlet.

Megismerkedtem egyszer egy nős férfivel. Csak úgy, közös érdeklődési kör folytán. És szerettem vele időt tölteni, mert szimplán jól éreztem magam. Udvarias, kedves, férfias, szexis, figyelmes, toleráns, jó beszélgetőpartner, kellemes társaság. Ritkán találkoztunk, mert mindkettőnknek kevés volt az ideje. És valahogy adódott, hogy mindenki olyan, amilyen, így volt természetes. Amennyit tudtunk egymásnak nyújtani, azt nyújtottuk feltételek nélkül, addig ameddig. Búcsúzáskor puszival elváltunk, mindenki visszatért a saját hétköznapjaiba, és senki soha semmit nem szabott feltételül. Eszünkbe sem jutott semmi ilyesmi.

És gondolkodnom kell a példákért. :(
 
Pedig felszabadító érzés tud lenni egy ilyen kiruccanás a feltételek és elvárások világából. De vajon mi az oka hogy ilyesmik helyett görcsölnek az emberek a feltételekkel, a saját akaratuk érvényesítéséért? Önvédelemből, büszkeségből, kishitűségből, nagyravágyásból, önzésből, birtoklási vágyból, bizonyítási kényszerből, vagy ki tudja miért. És csak az értékes, ahol hátradőlhetünk hogy lám-lám, a feltételeinket rákényszerítettük egy másik emberre, hurrá. Aztán harcolunk a következő győzelemért. 

De győzelem ez egyáltalán?! Már a harcolunknál kezdődik a probléma, és ami egyiknek győzelem, az a másiknak vereség.

Aki meghajlott, az nem fogja olyan édesnek érezni az édeset. Mert megfizetett, megdolgozott, lemondott érte, vagy szerencséje van. De a lényeg hogy önmagában a személye, a léte nem volt elég. Azt a magabiztosságot ritkán kapjuk meg, amit gyerekkorunkban. Fülembe cseng ahogy anyukám azt mondogatta, én akkor is örökké szeretlek, ha rossz vagy.

A pozitív érzések bizony feltétel nélküliek. Ha nem, akkor már baromira nem is pozitívak. :(

!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/BLOGIMG/a91f17420171117181128.jpg